4 máj
Szent Albián felszentelt vértanú

Albián, Makszimián császár alatt szenvedett 304—ben. Akkor fogták el, amikor egy pogány pap áldozatot mutatott be. Őt is erre akarták kényszeríteni, de ő visszautasította a bálványoknak való áldozást. Kínzásokkal akarták más belátásra bírni, de sem ő, sem vele megkínzott tanítványa nem lettek hittagadók, végül tüzes kemencébe dobták mindkettőjüket, amelyben meg is haltak. Ez 304-ben történt.

Szent Erazmus vértanú

Erazmus fiatal korától megszerette Krisztust, buzgón szolgált neki, teljesítve parancsait. Formia város püspökévé szentelték a szíriai Antiochiából származó embert. Amikor Dioklécián császár üldözése kitört, Erazmus a Libanon hegyére futott és ott 7 évig rejtőzött. Angyali intelemre visszaindult, az úton katonák elfogták és Antiochiába vitték. A különféle kínzások között is állhatatos maradt, Isten megőrizte épségben a kínzások között. Az angyal megnyitotta börtönét, és más városba küldte őt. Erazmus ott is sok pogányt nyert meg a keresztény hit számára. Makszimián császár erről hallva, Itáliába hozatta, de az útón sok kínzást szenvedett. Végül Kampániába került, ahol Formia városában meghalt 303 június 10-én.


SZENT FLÓRIÁN
+Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.
Magas rangú katonatiszti családból származott, s maga is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, s mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodalmasok voltak az Egyház számára, így Flórián kitöltvén a szolgálat éveit, békességben vehetett búcsút a hadseregtől, s mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban (Krems mellett) telepedett le.

Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt még beért volna a városba, önként föltárta keresztény voltát. Elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt.

Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent.

——————————————————————————–

A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!” Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.

Legendája szerint amikor Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.”

Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét”. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.”

Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: ,,Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!” Mire Flórián: ,,Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!” Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.”

Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

——————————————————————————–
Kérünk, Urunk, Szent Flórián érdemeiért és könyörgésére oltalmazz bennünket minden lelki és testi veszedelem, főként a tűz pusztításai és gonosz vágyaink lelket emésztőlángjai ellen!


BOLDOG MOYË JÁNOS-MÁRTON misszionárius
*Cutting, 1730. január 27. +Trier, 1793. május 4.
A lotharingiai papnak és hithirdetőnek, a ,,Gondviselés nővérei” alapítójának életében szinte megfogható az isteni gondviselés. Francia hazájában és az idegen német földön, s még inkább a távoli Kínában eltöltött évek során egyik-másik munkáját siker koronázta, ő maga azonban végigszenvedte mindezek nehézségeit. Szentségének forrásait és mindazt, ami ezt az életet látszólagos sikertelenségei ellenére is naggyá és termékennyé tette, csak írásainak nyilvánosságra hozatala és boldoggá avatási pere tárta fel.

Jean-Martin Moyë 1730. január 27-én született Cutting lotharingiai faluban, az akkori metzi (ma nancyi) egyházmegyében. Mélységesen vallásos és rendkívül kemény neveltetését a pont-ŕ-moussoni és strasbourgi jezsuita kollégiumban kapta; tanulmányait a metzi szemináriumban fejezte be. Itt szentelték pappá 1754. március 9-én, s ugyanitt lett káplán.

A buzgó lelkű papnak, aki a város különböző templomaiban és később vidéken is lelkipásztorkodott, nagy gondot okozott a vallási közömbösség. Különösen azoknak a fiataloknak a sorsa aggasztotta, akik sehonnan sem kapták meg a vallás alapigazságait. Végül abban látta a megoldást, hogy fogadalmakkal Istenhez kapcsolt, egyszerű tanítónőket küldött hozzájuk. Egyedül és jövedelem nélkül kellett élniök a távoli vidékeken, hogy oktassanak és tanítsák a katekizmust. 1762-ben küldte ki első nővéreit. Nem volt sem különleges viseletük, sem nevük. Moyë először ,,Szegény nővérek”-nek, majd ,,A gyermek Jézusról elnevezett leányok”-nak, a nép pedig a ,,Gondviselés nővérei”-nek nevezte őket, és az utóbbi néven váltak ismertté. Nővéreket egyedül küldeni el vidékre — kortársai szemében alig elviselhető; túlzott követelménynek tűnt. Nem meglepő, hogy az első, bár sikerekben gazdag kísérletek után a püspök megtiltott minden további iskolaalapítást. Moyë alávetette magát a döntésnek, de a püspök hamarosan belátta, hogy mekkora értéket jelent az új alapítás. Az iskolanővérek első kongregációja az idők folyamán nagyot fejlődött. (Az 1954. évi boldoggá avatáskor 8.000 nővér dolgozott 2.000 intézetben.)

Az alapító két munkatársára bízta az akkor még fiatal alapítást, majd 1769-ben felvételét kérte Párizsban a külföldi missziók szemináriumába, mert Kínába akart menni hithirdetőként. Sok nehézség után 1771. december 30-án végül elhagyhatta Franciaországot. A dél-kínai Szecsuán tartományban jelölték ki munkaterületét. 1773. március 28-án megérkezett Csengtu fővárosba. Negyvenhárom éves volt, amikor kijelölt helyén hozzákezdett a kínai nyelv tanulásához. Mindenki legnagyobb meglepetésére viszonylag gyorsan elsajátította, és egyébként is olyan fiatalos hajlékonyságot mutatott, hogy jól be tudott illeszkedni a kínai erkölcsökbe és szokásokba.

Már megérkezése után néhány hónappal François Pottier püspök rábízta Szecsuán tartomány keleti részét, továbbá Kveicsu és Jünnan tartományt is. Kezdettől fogva izzó buzgóság hevítette, és nem rettent vissza semmiféle veszélytől, hogy a rábízott nyájat növelje, és mélyebben bevezesse a keresztény igazságba. Már egy év múlva kipróbálhatta a kínai fogság keménységét és nehézségeit. 1774-ben, amikor meglátogatta Kveicsu tartományt, egy hitoktatójával együtt elfogták. A mandarin szerencsére félt a külföldi letartóztatásának bonyodalmaitól, ezért titokban visszaengedte Szecsuán tartományba. Mivel a keresztény közösség a párizsi misszionáriusok területén még nagyon kicsiny volt, az a veszély állt fenn, hogy a környező pogányság ismét magába szívja őket. Moyë kezdettől fogva arra törekedett, hogy mély és szilárd hitalapon nyugvó kereszténységet hozzon létre.

Első tette a kínai viszonyokhoz képest valósággal forradalmi volt. Szecsuánban is bevezették a Kína többi részén használt imakönyvet, amely a régi jezsuita hithirdetők munkájára vezethető vissza. Dallamos és szép nyelven írt nagyszerű imádságokat tartalmazott, de az egyszerű nép sajnos nem értette meg. Moyë volt annyira lelkipásztor, hogy az érthetetlen imák használatát tiltsa. Keresztényei számára, akiknek a vasár- és ünnepnapokat többnyire pap nélkül kellett megünnepelniük, kínai munkatársai segítségével olyan imákat szerkesztett, amelyeket mindenki megértett. Az imák egy része kínai hittestvérének, Ly Szent Andrásnak (lásd: 61. o.) volt köszönhető, nagyobbik részét viszont maga Moyë állította össze. 1780-ban lett készen a munkával. A következő időkben is többször kinyomtatták, és Szecsuán, valamint a szomszédos tartományok keresztényei számára valamiféle breviárium és misekönyv, sőt vallási kézikönyv lett minden élethelyzetben. Még ma is használják csekély, többnyire nyelvi változatokkal ezekben a tartományokban és a diaszporában élő kínaiak körében. Moyë ezzel az egyes keresztényeknek és a közösségeknek pótolhatatlan szolgálatot tett.

A kereszténység elmélyítésének célját szolgálta az iskolanővérek intézményének Kínában történt megalapítása is. Moyë a ,,Gondviselés nővérei”-vel olyan jó tapasztalatokat szerzett Lotharingiában, hogy Kínában is létre akart hozni hasonló alapítást. Már a korábbi időben voltak ún. ,,kínai szüzek”, akik a családjukban éltek, és fogadalommal kötelezték magukat a keresztény tökéletességre való törekvésre. A csupán saját üdvükért élő ,,keresztény szüzek”-et akarta Moyë belevonni az Egyház építésébe. A régi Kína voltaképpen nem ismerte a tanult nőt, és valójában a nő tevékenységét sem családjának és otthonának körén kívül. Moyë az általa és segítői által kiképzett hajadonokat elküldte a keresztény közösségekhez; nemcsak a gyermekeket kellett oktatniuk, hanem elsősorban a felnőtt nőket is. Abból a meggyőződésből indult ki, hogy nem alakulhat ki igazi keresztény élet, ha a közösség fele vallásilag tudatlan marad. Miközben azonban a testvérek egy része dicsérte az újítást, mások szemében túlságosan kockázatosnak tűnt az üldözés ideje alatt olyan próbálkozásba fogni, amely a kínai szokásoknak ellentmond, és ezért nem is maradhat elrejtve. Mindezekhez járultak melléfogások és visszás helyzetek is, amint például kiderül a Propaganda Kongregáció egy határozatából, mely megtiltotta, hogy keresztény hajadonok pap nélküli istentiszteleteket tartsanak a közösségekben, hogy huszonötödik életévük előtt szüzességi fogadalmat tegyenek, és hogy házról házra járva koldulják össze az életfenntartásukhoz szükségeseket.

Moyë egy harmadik törekvése is kifejezetten forradalmi jellegű, és a kínai papság Kínában történő képzésére irányult. Korábban minden kínai papjelöltet külföldön képeztek ki. Bár M. Ripa, a Propaganda Kongregáció misszionáriusa Pekingben megkezdte a papképzést, a nagy nehézségek miatt 1725-ben szeminaristáival Európába utazott, majd Nápolyban kollégiumot alapított a kínai papjelöltek számára. A párizsi misszionáriusok jelöltjeiket addig az általános szemináriumba küldték Sziámba, később pedig Pondicherrybe. Moyë világosan felismerte, hogy a kínai papok külföldi képzése nagy hátrányokkal jár, ezért sürgette Kínában való képzésüket. Első kísérletei után, hogy maga vegye kezébe az ügyet, belátta, hogy egyéb feladatai mellett nem vállalhatja ezt is. Odaadó segítőre talált azonban munkatársában, Hamelben. Pottier püspökkel végül szemináriumot alapított Szecsuan és Jünnan határvidékén; ezt Hamel harmincöt éven át önfeláldozó hűséggel vezette.

Moyë szorgalmazta a beteg és haldokló gyermekek megkeresztelését. Ez a lelkes buzgóságból fakadó munka azonban némely visszaélések és az üldöztetés veszélyei miatt nem keltett osztatlan egyetértést apostoli társai körében. A keresztényekkel szemben olykor túlzott szigorúságot tanúsított: így például böjti napokon önmegtartóztatást kívánt a házaséletben, a nagy ünnepeket éjszakai vigiliával akarta előkészíteni, pénteken pedig bevezette a megostorozást.

Jóllehet hívei és munkatársai nagyon tisztelték, módszereit illetően egyre erősebbé vált az ellenállás más misszionáriusok részéről. Az apostoli vikárius, Pottier már eddig is előterjesztett a Propaganda Kongregációnak néhány módszerbeli kérdést, amely általában a püspök értelmezése szerint, Moyë álláspontjával szemben foglalt állást. Moyë ugyan minden esetben engedelmeskedett, de így is maradtak feszültségek. Ezek erősebbé váltak, amikor Pottier nem az idős, akkor már helyettes vikárius Moyët, hanem a fiatalabb Jean-Didier de Saint-Martint nevezte ki utódlási jogú püspökké. Saint-Martin megfontolt teológus volt, azért helyezte Pottier a túlzásokra hajlamos Moyë elé. Amikor a hivatalos római kinevezés ismeretessé vált Szecsuánban, Moyë megkérte püspökét, engedje meg, hogy tízéves missziós tevékenysége után Franciaországban szolgálhassa a társaságot.

1783-ban elhagyta Kínát, a párizsi külföldi misszió szemináriumának vezetése pedig lemondott további szolgálatairól. Úgy tűnt, hogy missziós tevékenysége kudarccal végződött. Visszatért Metzbe. Első alapításának, a ,,Gondviselés Nővérei”-nek sorsát Kínából is nagy érdeklődéssel kísérte. Már hatvan nővér tevékenykedett negyven iskolában. Most újból a külső és belső szervezésnek szentelte magát. Látszólag ezt az alapítást is tönkretette a francia forradalom: a nővéreket elűzték és szétszórták. Alapítójuk csak néhányukkal tudta elérni Trier városát. Itt tífuszos osztrák katonákat gondozott, s a fertőző betegség 1793. május 4-én őt is elragadta. Tömegsírba temették.

1954. november 21-én avatták boldoggá.

GIELNIOWI* BOLDOG LÁSZLÓ (1447-1505)
Amikor II. János Pál Lengyelországban 1997-ben szentté avatta Boldog Duklai Jánost, mondta, hogy a 14. és 15. században több szent és boldog élt ott. Ezek közé tartozott Boldog László is. A gnieznói* egyházmegye területén született. A krakkói foiskolán végzett tanulmányai után 1464-ben belépett Varsóban abba az obszerváns ferences kolostorba, melyet pár évvel azelott Kapisztrán Szent János alapított. Pappá szentelése után néhány társával a kalmük tatárok közé szándékozott menni misszióba, de az orosz nagyherceg tilalma miatt vissza kellett fordulniuk. Hazájába visszatérve nagy buzgósággal járta a falvakat, városokat, mindenütt hirdette Isten igéjét. Legtöbbször Urunk szenvedésérol és a Boldogságos Szuzrol beszélt. Beszéde hatását növelte életszentsége és a csodák, melyek szavait kísérték. Nagy sokaság sereglett szószéke köré, számos bunös tért jó útra. Több ízben volt a varsói ház fonöke és tartományfonök a varsói tartományban, ezalatt többször küldött misszionáriusokat Litvániába, Oroszországba a szakadárokhoz. Amikor idos korában rábízták, válasszon a kolostorok közül, hova akar menni, azt mondta: „Atyáim, azt akarjátok, hogy életem végén a saját akaratom és óhajom szerint éljek? Ezt soha nem tettem, és távol legyen tolem most is, hogy saját akaratomat tegyem”. A varsói kolostorba helyezték. Itt történt, hogy 1505. nagypéntekén Krisztus szenvedésérol prédikált s közben elragadtatásba esett. Lebegett egy ideig a szószék felett az egész hallgatóság szeme láttára. Aztán magához tért, de attól kezdve magas láza lett, s 45 nap múlva, máj. 4-én bevégezte életét. XIV. Benedek (1750 körül) hagyta jóvá évszázados tiszteletét.
„Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, a csodák és eromegnyilvánulások… Isten színe elott beszélünk, mégpedig mindent a ti épüléstekre.” (2 Kor, 12.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Lászlót Urunk szenvedése tisztelojévé és hirdetojévé tetted és csodákkal kituntetted. Közbenjárására segíts bennünket, hogy erényekben napról napra elobbre haladjunk, s a mennyei hazába jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent Mónika     özvegy, † 386.           

Szent Pelágia vértanúnő

Pelágia a kisázsiai Tarzusban született előkelő pogány családban. Feltűnő szépségű volt és ragyogóan képzett. Amikor a keresztényektől hallott Jézusról, szíve szeretetre gyulladt Iránta, hitt Benne és szüzességet fogadott Neki. Dioklécián császár elhatározta, hogy összeházasítja utódának kiszemelt emberével, de Pelágia nem akart földi ember felesége lenni. Kereszténnyé lévén, elutasította a királyi kérőt. Krisztus jegyese akart maradni. Elhatározta, hogy pogány anyját is kereszténnyé teszi. Az anya azonban haragjában elvitte leányát a visszautasított kérőhöz és kezei közé adta. A kérő sajnálta Pelágiat kínzásokra adni, inkább önmagát akarta megölni. Az anya erre elvitte Pelágiat Diokléciánhoz. A császárnak annyira megtetszett Pelágia, hogy ő maga akart vele házasságra lépni. Pelágia őt is visszautasította, mivel Krisztus jegyesének tartotta magát. A császár először kínzásokra ítélte, végül egy megtüzesített ércbikába dobatta, ahol elnyerte a vértanúságot. Ez 287-ben történt.


Szent Szilván felszentelt vértanú

Szilván Gáza környékén született és először katona volt. Egy idő után felhagyott a katonáskodással, hogy Krisztus katonája lehessen. Először pappá, majd püspökké szentelték. Tanító szavaival sok pogányt térített a keresztény hitre és megkeresztelte őket. Ezért a bálványimádók megkötözték és Cezárea városába vitték. Először verték, testét égették, és végül bányamunkára ítélték. Nehéz munkát végezve a teljes elgyengülésre jutott, de szorgalmasan hirdette tovább az evangéliumot. A pogányok karddal lefejezték őt, úgyszintén azt a 40 vértanút is, akiket Szilván térített a keresztény hitre. Ez 311-ben történt.

  

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: