28 okt
Szabbaita István atya, a kánonok szerzője.

István atya a VIII. században élt Palesztinában a Szent Szabbász kolostorban. Életét erényekkel ékesítette, harcolt szenvedélyei ellen. Buzgó volt az imádságban, virrasztásban és sok csodát tett. Istentiszteleteinket kánonok költésével gazdagította.
Szent Kiriák jeruzsálemi pátriárka vértanú.
Zsidónak született, eredeti neve Juda volt. Ő volt az, aki Szent Ilonának megmutatta a helyet, ahova az Üdvözítő keresztjét elrejtették. A szent kereszt megtalálása után Krisztusban hívő lett, és erényes élete miatt Jeruzsálem pátriárkája lett. A Jeruzsálembe jövő hitehagyott Julián császár bálványáldozatra kötelezte, amit a szent elutasított. A császár levágatta jobb kezét és újra megkínoztatta. A vértanú anyja: Anna a vértanú kínzásának helyére jött, ott megkötözték, hajánál fogva fára függesztették és vasdarabokkal kínozták. Miután ő meg halt, fiát Kiriákot forró üstbe vetették és lándzsával átszúrták.
BOLDOG GUYART* MÁRIA orsolyita (1599-1672)
Szent Márton városában, Tours-ban született. Apja pékmester volt. A hét gyermek közül o volt a negyedik. 15 éves korában szerzetesi hivatást érzett magában, de 17 évesen – szülei akaratából férjhez ment Claude Martin* posztókereskedohöz. Kisfia megszületése után nemsokára férje meghalt. A 19 éves özvegy ekkor novére családjához költözött, s a fuvarozó vállalatot vezeto sógora igen ügyes munkatársa lett. Ekkor bontakozott ki misztikus élete. Késobb, parancsra le kellett írnia élményeit. Innen tudjuk, hogy át kellett mennie a lélek sötét éjszakáján; 26 évesen, pünkösd másnapján elragadtatásban a Szentháromságot szemlélte, majd a lelki eljegyzés és Istennel való egyesülés kegyelmében részesült. Miután sógorával el tudta fogadtatva távozását, fiáról pedig gondoskodott, 1631-ben belépett a Tours-i orsolyitákhoz. Új neve: a Megtestesülésrol nevezett Mária lett. Fogadalma után nem sokkal megvilágosodott elotte missziós hivatása. Az Úr látomásban megmutatta neki Kanadát, jövendo küldetésének helyét. 1639-ben néhány novértársával elindult Kanadába, Quebec-be. Itt akkor még alig néhány épület állt. Nehéz körülmények között sikerült kolostort építeniük, iskolát létesíteniük európai és indián gyermekek számára. Megtanulta több indián törzs nyelvét, katekizmust szerkesztett, szótárt állított össze. Közben sok nehézséggel kellett megküzdenie: anyagiak hiánya, nyelvi nehézségek, létbizonytalanság, kemény telek, betegség, állandó fenyegetettség foként a vad irokéz indiánok részérol (vértanúság várt rájuk is, mint több jezsuita hithirdetore és keresztény indiánra). 1650-ben leégett a kolostor, amit újból fel kellett építeni… 73. évében hosszú és fájdalmas betegség elviselése után hunyt el, miután szenvedéseit és halálát felajánlotta „a szegény bennszülöttekért, hogy valamennyi nép ismerje és dicsoítse Istent”. A kolostorban ekkor már 30 novér élt. Ebbol az elso rendházból nott ki francia Kanada valamennyi orsolyita kolostora. Mária anya szoros értelemben nem rendalapító, mégis „Kanada Avilai Teréze” néven emlegetik és szentként tisztelik. Boldoggá avatása 1980-ban történt. Mária anya missziós tevékenységének alapja, magyarázata Istennel megélt bensoséges egyesülésben rejlik… „Ezt mondtam: Ó nagy Isten! Egészen elragad az az ismeret, amellyel megtöltöd lelkemet! Ezek az ismeretek az apostoli élet heves vágyát ébresztették fel bennem. Anélkül, hogy saját gyöngeségemre tekintettem volna, úgy tunt, hogy annak erejében, amit Isten szívembe öntött, képes vagyok arra, hogy megtérítsem mindazokat, akik még nem ismerik és szeretik Ot.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Máriát az élet különbözo útjain hívtad a szerzetesi életbe és a misszióba. Add, hogy az üdvösséget, melyet Szent fiad a keresztfán számunkra kiérdemelt, buzgó hithirdetok szolgálata által minden nép örvendezve fogadja. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Paraszkéva (Piroska) vértanúnő.
Gazdag és istenfélő szülőktől született. Szülei a pénteki napot az Úr szenvedései és halála iránti tiszteletből böjttel, imádsággal és alamizsnával szentelték meg. Isten ezért a pénteki napon adta nekik ajándékul a kislányt. A péntek görög nevéről Paraszkévának nevezték el. Gyermekkorában elvesztette szüleit. Szüzességi fogadalmat tett, és abban fáradozott, hogy a keresztény hitet szülővárosában Ikoniumban a pogány lakosok között terjessze. A pogány helytartó elé vitetve, elvetve a női gyöngeséget, bátran megvallotta keresztény hitét, nem ijedve meg a fenyegetésektől. Sok kínzás után börtönbe vetették a félholt leányt. Isten csodásan begyógyította sebeit. Kínzója e csodából nem okulva, folytatta a leány kínzását. Fára függesztette, fáklyákkal sütögette testét, végül karddal fejezték le Dioklécián császár alatt.
SZENT SIMON és SZENT JÚDÁS TÁDÉ APOSTOLOK
Az Úr Jézus Krisztus tizenkét apostola közül Simonról és Júdás Tádéról tudjuk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból.
Simon neve szerepel az apostolnévsorokban (Mk 3,18; Mt 10,4; Lk 6,15; ApCsel 1,13), de Márk és Máté azt mondja: a ,,Kananeus Simon”, Lukács pedig: a ,,Zelóta Simon”. Ebből a zelóta szóból arra következtethetünk, hogy Simon korábban a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott, melynek tagjai a véres merényletektől sem riadtak vissza, ha a rómaiak irtásáról volt szó. De ez a Simon nem azonos a Mk 6,3-ban és a Mt 13,55-ben említett Simonnal, aki az Úr Jézus rokona volt és később Jeruzsálem püspöke lett.
Lukács mindkét helyen ,,Judas Jacobi”-t említ, és nem dönthető el, hogy Jakab fiáról, vagy testvéréről van-e szó. Márk Júdás Tádénak mondja, Máté szintén így nevezi, illetve vannak olyan Máté-kéziratok, amelyekben ,,Judas Lebbaeus”-ként szerepel (Mt 10,3).
Pusztán a szövegek alapján vitatható lenne, hogy azonos személyről van-e szó, de Origenész a Római levélhez írt kommentárjában azt a véleményt képviseli, hogy Judas Jacobi és Júdás Tádé vagy Judas Lebbaeus ugyanaz a személy. Az biztos, hogy Márk egy másik Júdásról beszél, amikor Jézus testvérét említi, akit szintén Júdásnak hívtak (6,3).
Szent Jánosnál azt olvassuk, hogy ,,Júdás, nem a karióti”, felteszi Jézusnak a kérdést: ,,Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?” (14,22). A válasz látszólag megkerüli a kérdést, de lényegében érinti a tanítványok hivatását és Jézushoz való kapcsolatát: ,,Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.”
Legendájuk szerint a Zelóta Simon Júdás Tádéval együtt úgy lett vértanú, hogy kettéfűrészelték őket. Ezért Simont fűrésszel szokták ábrázolni, a favágók tekintik a védőszentjüknek.
Ünnepüket a Jeromos-féle Martirológium október 28-ra teszi. Rómában a 9. századtól ünneplik őket.
——————————————————————————–
A jámbor hagyomány a következőket beszéli el a két apostolról:
Élt Edesszában egy Abgár nevű, istenfélő király. Hallott Jézus tetteiről, és levelet intézett hozzá, melyben többek között ez állt: ,,Jöjj el hozzám, és segíts betegségemen! Hallottam arról is, hogy a zsidók zúgolódnak ellened, és üldöznek. Ezért jöjj hozzám! Igaz, hogy csak egy kis város felett uralkodom, de ez a város tisztességes, és neked meg nekem elég lesz.” Jézus levélben válaszolt neki, és azt írta, hogy neki Jeruzsálemben kell teljesítenie a küldetését, de később majd egy tanítványát elküldi.
Az Úr mennybemenetele után Tamás apostol teljesítette az ígéretet azzal, hogy Júdás Tádét Edesszába küldte. Ő megjelent Abgár király előtt, bemutatkozott, hogy Jézus tanítványa, s közben mennyei fény sugárzott az arcáról. A király azonnal boldogan megvallotta hitét az Isten Fiában, az apostol pedig fogta a magával hozott kendőt, amelyen Jézus arca volt látható, betakarta vele a leprában szenvedő király arcát, és az mindjárt visszanyerte egészségét.
Ezután Júdás Mezopotámiában, Simon pedig Egyiptomban hirdette az evangéliumot, majd mindketten Perzsiába mentek.
Éppen akkor tervezett hadjáratot Baradach, a babiloni király hadvezére és hercege India ellen. Jóslatot kért isteneitől, és azt a választ kapta, hogy nagy háború következik, amelyben mindkét oldalon sokan halnak meg. Ettől a herceg megrettent, és szorult helyzetében az apostolokhoz fordult. Simon és Júdás ezt mondta: ,,Nem kell félned, mert velünk a béke jött országotokba. Nem lesz háború, holnap a harmadik órában követek érkeznek Indiából, hogy a békéről tárgyaljanak veled.” A pogány papok, akik az előbbi jóslatot adták, kinevették az apostolokat, de másnap bekövetkezett, amit Simon és Júdás mondott: megérkeztek a békekövetek Indiából.
Akkor a herceg máglyára akarta vettetni a pogány papokat, mert hazudtak neki. Jézus tanítványai azonban így könyörögtek azok életéért: ,,Mi nem azért küldettünk, hogy élőket megöljünk, hanem hogy holtakat életre keltsünk!” E magatartásnak a híre eljutott a király fülébe is, és elrendelte, hogy a két apostol szabadon működhet országa területén.
Egyszer megvédtek egy ifjút, akit alaptalanul azzal vádoltak, hogy elcsábított egy leányt. Ezért rátámadtak az apostolokra, hogy szolgáltassák ki nekik az igazi tettest, ők azonban így válaszoltak: ,,Mi arra küldettünk, hogy megmentsük az ártatlanokat, nem pedig arra, hogy elveszejtsük a bűnösöket!”
Miután bejárták már az egész országot, eljutottak egy városba, melynek népét ellenségeik feltüzelték ellenük. Elfogták és a pogány templomba hurcolták őket. Akkor megjelent nekik az Úr angyala, és mindkettőjüket választásra szólította fel: vagy azonnal meghalnak mind, akik ellenük támadtak, vagy ők lesznek vértanúk. Mindketten a vértanúságot választották, de csodajelet kértek, hogy megtérjenek az emberek. Azt kérték, hogy csillapodjon le a tömeg dühe, és mindegyik gonosz lélek zúzza szét a saját bálványát. Mikor a bálványképek mindenki szeme láttára darabokra törtek, a pogány papok rárohantak az apostolokra, és megölték őket.
——————————————————————————–
Istenünk, ki úgy akartad, hogy Apostolaid révén ismerjük meg szent nevedet, kérünk, Szent Simon és Júdás Tádé apostol közbenjárására add, hogy Egyházad állandóan gyarapodjék, és egyre több népet egyesítsen magában!
Szent Simon Példája:
    Legyél buzgó, ne rejtsd el vallásosságod!
Tanuld meg:
    Az ismeretlen, háttérben dolgozó munkatársak is Isten munkatársai!
Szent Terentiosz és Neonilla vértanúk.
Szent Terentiosz és Neonilla vértanúk, istenfélő keresztény házaspár volt. Házasságukból hét gyermek született, akiket istenfélően neveltek. Keresztény hitük miatt mindnyájukat elfogták és az ítélőszék elé állították. Mivel bátran megvallották hitüket és Jézust, sokféle kínzást szenvedtek. A kínzások között egymást bátorították. Isten angyala meggyógyította őket sebeikből. Utána állatok elé vetették őket, majd forró olajba dobták, de mindkettőnél sértetlenek maradtak. Végül lefejezés által adták oda életüket Istennek. Décius császár alatt (249-51) szenvedtek.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: