7 jan

Keresztelő Szent János emléke

A tegnapi nagy ünnep után Egyházunk, szokása szerint megemlékezik arról a szent személyről, aki az előző nagy ünnep eseményénél a legfőbb szolgálatot végezte. Keresztelő szent János ez az ember. Jézusnak távoli rokona volt, de egyben előhirdetője is. Ő készítette fel beszédeivel az embereket, hogy készüljenek a Megváltó fogadására, mert már eljött és közel van. János az az ember, aki lezárja az ószövetségi próféták sorát. Ők csak jövendöltek a Megváltóról, János már megláthatta, sőt megérinthette Őt. Jézus szavai szerint az asszonyok szülöttei között nincs nagyobb ember, mint Keresztelő János. Szent Ágoston szavai szerint „Ő mindenkit megelőz, mindenki fölött elsőbbsége van mindaz, aki csak asszonytól született lentebb áll Jánosnál. ” Egyházunk gondolkozása és megnyilatkozása szerint János angyal és apostol, vértanú és próféta, világító, Krisztus barátja, és a próféták pecsétje, közvetítő az ó és újszövetség kegyelme között, a szülöttek között a legtisztesebb és az Igének fényes hangja.


Szent Aelred     hitvalló, † 1167       


Boldog Artur     vértanú, † 1643       


Szent Bálint     püspök, † 400       


Szent Klérus     vértanú, † ~310       

ANTIOCHIAI SZENT LUKIÁNOSZ (LUCIUS) egyházatya, vértanú

*Szamoszata 250. körül. +Nikomédia, 312. január 7.
Lukiánoszt ma úgy tekintik, mint ,,a 3. évszázad egyháztörténetének rejtélyét”. Antióchiában, működése helyén és a többi egyházban is már röviddel a halála után szentként tisztelték. Tanúsítja ezt egy dicsőítő beszéd, amelyet Aranyszájú Szent János (lásd: A szentek élete 516. o.) tartott az ünnepnapján Antióchia templomában. A büthiniai városban, Drepanonban (a későbbi Helénopoliszban), ahol Lukiánoszt eltemették, a sírja fölé épített bazilika hasonlóképpen tanúsította a szent korai kultuszát. Konstantin császár ennek a városnak még örökös adómentességet is biztosított a vértanú tiszteletére.

Lukiánosz Szamoszatából, az Eufrátesz melletti szír Kommagene tartomány fővárosából, tekintélyes szülőktől származott. Szülei korai halála után a szíriai Edesszába ment, és átengedte magát egy Makariosz nevű tanító vezetésének. Makariosz nagyon tisztelte a Szentírást, és ennek a kifejtésére oktatta tanítványát. Tanítója vezetésével szigorú aszketikus életet élt, elmélyedt a szent könyvekben, és megbízható teológiai ismeretekre tett szert. Tanulmányai befejeztével pap lett Antióchiában. Később tanítója példájára teológiai iskolát alapított, az úgynevezett antióchiai exegetikai iskolát, amely csakhamar híressé vált.

Antióchia akkoriban — hála egyes kiváló férfiak, nem utolsósorban Lukiánosz kezdeményezésének — a keresztény kultúra otthonává fejlődött. Az antióchiai iskola Lukiánosz hatására, aki a bibliai gondolkodás és a görög bölcselet világában egyaránt otthon volt, különleges jelleget nyert: tudósai azon fáradoztak, hogy a világi tudományok ismereteit és haladását a teológiában is hasznosítsák. Tudományos alaposságukkal az antióchiaiak elsősorban mégis a lelkipásztori jelleg megújítását és elmélyítését érték el. A puszta filozófiai spekulációkkal szemben nagyon bizalmatlanok voltak. Maga Lukiánosz megteremtette iskolájának és az egész Egyháznak a lehetőséget egy jobb, szó szerinti írásértelmezéshez, mégpedig azzal, hogy gondoskodott a Septuaginta felülvizsgálatáról. Ebből a célból a görög szöveget összehasonlította a héber ősszöveggel, és egybevetette az eltérő szövegváltozatokat, hogy lehetőleg világos és értelmes megfogalmazást nyújthasson. Az Ószövetségnek ekként átvizsgált szövege a 4. század folyamán mértékadóvá vált egész Szíriában, Thrákiában és Kisázsiában, egészen Konstantinápolyig; valószínűleg ez képezte a gót bibliafordítás alapját is. Az Újszövetségnek Lukiánosz által újból elkészített, és később tovább tökéletesített szövegét használták azután csaknem kizárólagosan évszázadokon át az egész görög világban.

Lukiánosz nagy tekintélye ellenére — megmaradt egész magatartásában kiváló papnak, szigorú életmódját tekintve minden szempontból derék embernek. Az említett ún. Lukiánosz-probléma azzal a kérdéssel függ össze, hogyan viselkedett Lukiánosz az akkoriban kezdődő ,,krisztológiai vitákkal” kapcsolatosan. Lukiánosz Antióchiának az eretnekség felé hajló és azért csakhamar letett püspökét, szamoszatai Pált érintő teológiai cáfolatában valószínűleg túl messzire ment, és egy fenn nem tartható szentháromságtant képviselt; Pál püspök pedig bizonyára alkalmul használta ezt fel arra, hogy terhes ellenfelét rövid úton kizárja a keresztény közösségből. Később azután Arius és követői, akik Lukiánosz egykori tanítványai közé tartoztak, minden valószínűség szerint a saját előnyükre használták ki ezt a szerencsétlen eseményt, amennyiben Lukiánoszt szellemi atyjuknak tekintették. Bár a történeti körülményeket nem ismerjük pontosan, mégis világos, hogy Lukiánosz vértanúsága idején teljes békében élt az Egyházzal. Bizonyságunk erre egy levél, amelyet mint bebörtönzött hitvalló küldött az antióchiai közösségnek. Többek között ezt írja befejezésül: ,,Az üdvösség teljességét kívánja nektek egybehangzóan a vértanúk egész kara.” Az egyházatyák és egyházi írók, akik alkalmilag említik őt, nevezetesen Aranyszájú Szent János, Szent Jeromos és Euszébiosz mindig csak dicsérő szavakkal emlékeznek meg róla. Szent Jeromostól tudjuk, hogy az ő idejében elterjedtek voltak még az Egyházban Lukiánosz hitről szóló írásai, de később ezek az írások elvesztek.

Bár Lukiánosz tévedhetett teológiai kutatásainak eredményeiben, mégis bizonyos, hogy tévedéséhez nem ragaszkodott makacsul, hanem alávetette magát az Egyháznak mint az Isten által megbízott közösségnek és tekintélynek.

303-ban, a diocletianusi keresztényüldözés idején Lukiánoszt keresztény hitvallása miatt feljelentették és letartóztatták. Bizonyára mint vezető keresztény személyiséget akarták kézre keríteni. Kilenc évig kellett a börtönben sínylődnie, mielőtt a vértanúság kegyelme lett volna osztályrésze. A 311. év vége felé ,,Nikomédiába hurcolták, ahol a császár (Maximus Daia) akkor éppen tartózkodott, és miután az uralkodó jelenlétében beszédet tartott az általa hirdetett tanítás elmélyítésére, fogságba vetették és kivégezték” — tudósít Euszebiosz Egyháztörténetében.

A vértanúságot hosszú szenvedés után nyerte el. Nikomédiában kihallgatták, de nem ítélték halálra és nem végezték ki azonnal, hanem éheztetéssel akarták hittagadásra kényszeríteni. A börtön kövezetét beszórták éles cseréptörmelékkel, ráfektették, majd kezét-lábát kifeszítve lebilincselték, hogy kifeszített állapotában mozdulni se tudjon. Két hét telt el így, s mikor már majdnem éhen halt, pogány áldozati húsból készített, válogatott ételeket raktak melléje, hogy egyen. Lukiánosz azonban megkapta az erőt, hogy ne nyúljon hozzá, mert tudta, hogy az hittagadást jelentene.

A halála előtti napon még egyszer misézett. Vízkereszt napja volt, s mert más pap nem volt a börtönben, a vele lévők a testét készítették el oltárnak. A mellére terítették a korporálét, arra helyezték a kenyeret és bort, s miután Lukiánosz konszekrált és felajánlotta az áldozatot, a vele lévő diákonus megáldoztatta.

Másnap újra kihallgatásra vitték, de ekkor bármit kérdeztek tőle, már csak annyit felelt: ,,Keresztény vagyok!” Mielőtt azonban tovább gyötörhették volna, az Úr magához szólította hűséges szolgáját.

Aranyszájú Szent János az ünnepén mondott beszéde végén ezeket a tanulságokat ajánlotta hívei szívébe: ,,A békesség idején kell készülnünk a háborúra, hogy a harcban koszorút nyerhessünk. Lukiánosz legyőzte az éhséget; nekünk a test gyönyöreit és a gyomrunk kívánságait kell legyőznünk, hogy ha elérkezik a nagy küzdelem órája, a kicsi dolgokban szerzett gyakorlat legyen a segítségünkre. Ő bátran szólt a fejedelmek és királyok előtt; nekünk is ezt kell tennünk, amikor gazdag és tekintélyes pogányok gyülekezetében valljuk meg a hitünket és tesszük nevetségessé tévedéseiket… Mint császári koronát, úgy kell hordanunk a hitvallásunkat, mert nem ékesíti annyira a császárt a koronája, mint bennünket a hit és annak megvallása. De hitvallásunk ne csak szó, hanem tett is legyen, és egész életünk legyen méltó a hitünkhöz!”

AGRIGENTOI BOLDOG MÁTÉ PÜSPÖK (kb. 1390-1451)
Szicília déli részén, Agrigentóban (olaszosan: Girgenti*) született jómódú spanyol származású szüloktol. Apja neve: Giumarra*. 18 évesen lépett be a Ferenc- rendbe. A fogadalmak letétele után elöljárói Spanyolországba küldték teológiai tanulmányai végzésére, itt is szentelték pappá. Ebben az idoben (1420 körül) Sienai Szent Bernardin híre és az obszerváns mozgalom terjedése rá is nagy hatással volt: elöljárói engedélyével belépett az obszerváns ferencesek közé s csakhamar jóhíru igehirdeto lett. Egy ideig Szent Bernardin társaként bejárta Itália vidékeit, majd hazájában és Spanyolországban obszerváns rendházakat alapított, s küzdött kora (a reneszánsz kezdete) bunei ellen. Muködéséhez csodás események is fuzodnek. Bernardin példájára Jézus neve tiszteletét terjesztette; Szicíliában is elterjedt az IHS monogram felírása a házak falára. Jézus neve tiszteletét összekötötte a Szuzanya tiszteletével. Sok általa alapított rendház vagy templom ezt a nevet viselte: „Jézus Szuz Máriája”. Közben szülovárosa püspöksége megüresedett. A nép a város szülöttét akarta püspöknek. Máté teljes erejébol ellenállt. Végül azonban a pápa parancsára (és I. Alfonz szicíliai király kérésére) kénytelen volt elvállalni a terhes feladatot 1442-ben. Jó példával járt elo az apostoli szegénység megélésében; az egyházmegye jövedelme nagy részét a szegények javára fordította. Célul tuzte az egyházmegye megreformálását, a visszaélések (a papságnál a simónia, a híveknél a közömbösség) megszuntetését. Törekvése a papság egy részénél heves ellenállást váltott ki. Bevádolták a pápánál, hogy zavart kelt egyházmegyéjében, felforgatja a rendet. Máté kénytelen volt elmenni IV. Jeno pápához és magát a vád alól kimenteni. A pápa elismerte a vádak alaptalanságát. Visszatért egyházmegyéjébe, újra folytatta reform-tevékenységét, de kevés eredménnyel. Ezért elhatározta, hogy lemond a püspökségrol. A pápa eleinte nem fogadta el a lemondást, de Máté ismételt kérésének végül engedett. Kinevezte utódját, o pedig – háromévi püspöksége után – örömmel ment a Palermo közelében általa alapított obszerváns kolostorba, hogy az imának szentelje magát s így segítse azokat, akik az apostoli munkában fáradoznak. Itt azonban nagy megalázás érte. A gvárdián nem fogadta be. „Ambicionáltad a püspökséget, amelyet nem tudtál ellátni, most ide jöttél, hogy itt is megzavard a rendház békéjét? Menj máshová!” Máté védekezés nélkül ment és Palermo egy másik, konventuális kolostorában szíves fogadtatásra talált. Néhány hónapra rá az obszerváns provinciális fölkereste és nagy bocsánatkérések közepette kérte, jöjjön vissza a kolostorba, ahonnét elküldték. Máté lelki nagyságára vall, hogy felejtve a sérelmet, elment a Jézus Máriája kolostorba. Ott élt néhány évig, majd amikor betegsége miatt, hogy jobb orvosi ellátásban részesüljön, Palermóba vitték, ott halt meg 1451. febr. 7-én. Holttestét elvitték a Jézus Máriája kolostorba. Amikor bevitték a templomba, mindenki ámulatára felült koporsójában, imádta az Úr Jézust az Oltáriszentségben, aztán visszafeküdt. XIII. Kelemen pápa (1758-69) megerosítette évszázados tiszteletét, boldoggá avatta.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Máté lelkét Jézus neve és a Szuzanya iránti nagy szeretettel
töltötted el, valamint apostoli buzgósággal a papság és a hívek javára.
Segíts bennünket, hogy mi is hasonló lelkülettel végezzük szolgálatunkat. A mi
Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Melánia
               

Szent Nikétás     püspök, † 414       

PENNAFORTI SZENT RAJMUND

*Pennafort vára (Barcelona mellett), 1175/1180. +Barcelona, 1275. január 6.
Az Ibériai-félsziget a 13. században politikai téren nem volt egységes. Navarra, Kasztília, León, Aragónia és Portugália önálló keresztény királyságaival szemben ott állt a mohamedán Almohádok országa Cordobával és Sevillával. E városok eleste (1236–1248) után pedig létrejött a Granadai királyság.

Rajmund nemesi család sarjaként Aragóniában, egy Barcelona közelében álló várban született. Korán a barcelonai székesegyházi iskolába került. Ott azokat a tárgyakat tanulta, amelyeket a középkor a ,,szabad mesterségek” névvel fogott egybe, de megismerkedett az egyházi tantárgyakkal is, s végül pappá szentelték. Kezdetben maga Rajmund is a székesegyházi iskolában tanított. 1210-ben azonban lemondott erről a hivataláról, hogy alaposabban képzettséget szerezhessen egyházjogból. E célból Itáliába ment, Bolognába. A híres bolognai jogtudományi iskolát a 11. században alapította a római jog egyik tudósa, Orvietói Graciánusz. A bolognai kamalduli kolostorban dialektikus módszerrel földolgozta az egyházi jogot, és ezzel az ,,egyházi jogtudomány atyja” lett.

Rajmund Bolognában a római és az egyházi jog jelentős tudósait hallgathatta. Hat évet töltött jogi tanulmányokkal. Részt vett az egyetemi vitákban, megszerezte a ,,dekrétumok doktora” címet, s ott maradt tanárnak Bolognában. Akkoriban minden doktornak megvolt a joga, hogy előadásokat tartson, ha megfelelő termet és tanítványokat tudott szerezni. A tanár és a tanulók egymás között egyeztek meg a tandíj összegében. Sok tanár csak azért tanított, hogy minél több pénzt keressen, Rajmundnak viszont az volt a véleménye, hogy a tudományt nem szabad pénzért árulni, és tanítványaitól nem kért tandíjat. Ennek következtében sok diák vette körül, Bologna városi vezetősége pedig gondoskodott a megélhetéséről.

Bolognai működésének gyümölcseként tartják számon az 1218-ban írott Summa iuris (A jog Summája) című művét. Az egyetemi város nagy eseménye volt 1218-ban egy dominikánus prédikátor, Orléans-i Reginald szereplése. Reginald eredetileg jogtudós volt Franciaországban, és maga Szent Domonkos küldte Bolognába. Úgy prédikált, hogy ,,tűzbe jött egész Bologna” és számos ismert tudóst megnyert a domonkos rend számára. Kollégái rendbe lépése bizonyára mélyen érintette Rajmundot is.

Barcelona püspöke Rómában járt akkoriban. Útját Bolognában megszakította, és rávette a fiatal tudóst, hogy térjen vissza spanyol hazájába. Otthon Rajmund egy ideig székesegyházi kanonokként szolgált, és bizonyos egyházkormányzati feladatokat látott el. 1222-ben azonban, miután lemondott minden káptalani méltóságáról és javadalmáról, fölvette a domonkosok rendi ruháját.

Nolaszkói Péter abban az időben alapította a Fogolykiváltó rendet a keresztes hadjáratok folyamán rabul esett keresztények kiváltására. Kérésére Rajmund írta meg a rendi szabályzatot. Akkoriban egy kolostori iskolában tanított. 1227–29-ben tanácsadói minőségben János bíboros kíséretébe tartozott aragóniai vizitációs útján. A legátus szerette volna magával vinni Rómába, de Rajmund sehogyan sem akart kötélnek állni. Végül akkor ment Rómába, amikor IX. Gergely pápa berendelte a kúriába.

A 12. század óta a pápai hivatalok sorába tartozik az apostoli penitenciária. Ez a hivatal dönt azokban a nehéz lelkiismereti ügyekben, amelyekkel a pápához fordulnak mindenfelől. Hivatalnokai a pápai tanácsadók szűk köréhez tartoznak. Rajmundot pápai káplánná és penitenciáriussá nevezték ki, ezenkívül IX. Gergely pápa személyi gyóntatója lett. Valahányszor a pápa elhagyta Rómát, vele kellett tartania. Így például Rietibe, ahol IX. Gergely 1234. július 3-án szentté avatta Caleruegai Domonkost, a rendalapítót.

Az egyházi jog történetében IX. Gergely és Rajmund neve elválaszthatatlan egymástól. Gergely megbízásából Rajmund egybegyűjtötte a12. és 13. század pápáinak dekretálisait (rendelettárait). Ez a mű Liber extra vagy Decretales Gregorii IX. néven ismeretes, öt kötetből áll, s magában foglalja az akkor újabbnak számító jogi forrásokat. A pápa e gyűjteményt megküldte a bolognai és a párizsi egyetemnek. Ilyen módon Rajmund főműve közvetlenül is szolgálta mind az akadémiai egyházi tudományosságot, mind a gyakorlati életet.

Rajmund gondolt a gyóntatókra is. Jogi és gyóntatói esetekből készített egy gyűjteményt. Ez később a Summa Raymundi (Rajmund Summája) címet kapta. Három könyvben az Isten és a felebarát ellen elkövetett bűnöket valamint a papság jogi helyzetét taglalta, egy később hozzáfűzött negyedik könyvben pedig különféle házassági problémákat. 1480-ban Lyonban nyomtatták ki. Freiburgi János dominikánus (aki 1314-ben halt meg) kibővítette Rajmund gyűjteményét Nagy Szent Albert és Aquinói Szent Tamás műveiből vett teológiai és antropológiai fejtegetésekkel. Így alakult ki a nagy elterjedtségnek örvendő Gyóntatók Summája. Sok ügyben még világi tudósok is szívesen bízták magukat Rajmund gyűjteményének vezetésére.

1236-ban egészségi állapotára hivatkozva kérte, hogy visszatérhessen hazájába. Ismét a barcelonai rendház tagja lett; fölajánlották neki a tarragonai érsekséget, de elhárította magától.

1238. május 24-én Bolognában egybegyűlt a domonkos rend nagykáptalanja. Egyes rendi ügyek szabályozásán kívül az volt a feladata, hogy megválassza az 1237-ben elhunyt általános rendfőnök, Szász János utódját. A választás Rajmundra esett, s ő engedelmességből kénytelen volt elfogadni a hivatalt.

Jogász volt, azért pontosabb fogalmazást adott a rendi szabályzatnak, s azt a rend el is fogadta, de nemsokára fölmentését kérte rendfőnöki tisztsége alól. Végül is engedtek sürgető kérésének.

Rajmund ekkor minden erejével bekapcsolódott abba a keresztény munkába, amely Spanyolország és Észak-Afrika mohamedán uralom alatt álló területein folyt. Egy emlékiratban jobb lelki gondozást követelt a mohamedán szolgálatban álló keresztény zsoldosok és szolgák számára. A spanyol tartományi káptalanokon 1250-ben és 1257-ben külön iskolák létesítését határozták el arab tanulmányok céljaira, 1259-ben pedig az egész spanyol rendet kötelezték egy Studium Arabicum (Arab Intézet) fölállítására. Állítólag éppen a mohamedánok között végzett misszió ügyével kapcsolatban vette rá Aquinói Szent Tamást, hogy megírja Summa contra gentiles (Summa a pogányok ellen) című munkáját. Ezt mostanában kétségbe vonják, az viszont tény, hogy Tamás e műve jó szolgálatot tett Spanyolországban a mohamedánokkal való viszony kialakításában. A keresztény hit hirdetése és védelme ezen a mohamedánok és zsidók által lakott területen éppen szentünk papi éleslátása nyomán alakult olyan irányba, amelyet a későbbi évtizedekben, sőt évszázadokban is követni lehetett.

Életének maradandó emléke a kánonjogi tudomány fejlődésére gyakorolt hatása. De talán még vonzóbb a példaadása, ahogyan ismételten elhárított magától ragyogó ajánlatokat, csak hogy béklyó nélkül élhessen az apostolkodásnak és annak a keresztény hivatásnak, amelynek leghőbb vágya az egyszerűség és a szeretet.

Amikor Rajmund közel száz éves korában meghalt, a hívek nagy serege rótta le előtte a végső tiszteletet. Köztük volt a király és számos püspök. 1601-ben avatta szentté VIII. Kelemen pápa, de már 1553-ban volt ünnepe. 1647 óta Barcelona városának védőszentje.

A római naptárba 1671-ben vették föl ünnepét, január 23-ra. 1969-ben áthelyezték halálának másnapjára, január 7-re.

——————————————————————————–

Amikor Rajmund még spanyol hazájában élt, gyóntatója volt Aragóniai Jakab királynak, aki nagyra becsülte őt. Az uralkodó híve volt ugyan a vallásnak, de ez nem nagyon látszott meg életén. A szent hiába intette, hogy küzdjön ártalmas szenvedélyei ellen. Szemtől-szembe javulást ígért a király, de egyáltalán nem törte magát érte. Rajmund egy napon megtudta, hogy a király ismét tilalmas viszonyt kezdett az egyik udvarhölggyel. Mint gyóntató sürgette a királyt, hogy bocsássa el a hölgyet, de annak esze ágában sem volt megtenni. Erre Rajmund úgy döntött hogy otthagyja a királyi udvart, amely akkor éppen Mallorca szigetén tartózkodott. A király azonban megparancsolta, hogy senki se merjen Rajmundnak bármiben is segítségére lenni.

Amikor szentünk nehéz helyzetében tengerre akart szállni — így beszéli a legenda –, éppen útra készen állt egy hajó a kikötőben. A hajós azonban vonakodott őt magával vinni, és fölmutatta a király írásos parancsát. Rajmund erre Istenbe vetett bizalommal azt mondta útitársainak: ,,Egy földi király meg akarja akadályozni, hogy elutazzunk. Majd az égi Király fog javunkra beavatkozni”. Ezekkel a szavakkal a tengerre terítette köpenyegét, fogta botját, keresztet vetett, azután bátran rálépett a köpenyre, és hat óra leforgása alatt átkelt a hatvan mérföld széles tengeren. Nagy tömeg szeme láttára lépett partra Barcelonában. Vállára vetette köpenyét, és elindult kolostorába — s annak kapuja magától kitárult előtte.

* Irgalmas Istenünk, ki Szent Rajmundot arra választottad, hogy irgalmas szeretettel lehajoljon a bűnösökhöz és a foglyokhoz, kérünk add meg közbenjárására, hogy mi is kiszabaduljunk a bűn szolgaságából, és szabad szívvel megtegyünk mindent, ami előtted kedves!

Szent Tivadar     szerzetes † ~340   

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: