19 jan

Szent Abakum     vértanú, † ~270       
  

Szent Arzén püspök

Arzén Palesztinából származott istenfélő szülőktől. Fiatal korában Isten szolgálatára szentelte magát és a szerzetesi életet választotta. Elérve az érett kort, pappá szentelték. Konstantinápolyba kerülve Kerkira püspökévé szentelték. Mint főpap kitűnt bölcsességével, tudásával és azzal, hogy többször közbenjárt a hatóságoknál ártatlan emberek érdekében. A VIII. század végén hunyt el.


Szent Audifax     vértanú, † ~270   

Szent Eufrázia vértanúnő

Szentünk Nikomédiában született előkelő szülőktől. Külsőleg szép, erényes életű hajadon volt, aki Krisztusnak akart szolgálni. Makszimián császár üldözése idején őt is elfogták, mint keresztényt. Mivel nem akart áldozatot bemutatni a pogány istennek, erősen verték, de ő türelmesen viselte el a kínzást. Azután egy katonára bízták, hogy gyalázza meg. A lakásban Eufrázia varázslónak adta ki magát. Kérte a katonát, hogy próbálják ki a varázslatot: néhányszor üssön kardjával a leány nyakára, és csodát lát. A katona megtette a leány kérését, de ezzel levágta fejét is. Így őrizte meg Eufrázia tisztaságát és így nyerte el a vértanúságot 303-ban.

Szent Kanut     vértanú, † 1086       

SEZZEI* SZENT KÁROLY I. r. (1613-1670) Sezze-ben, egy Rómához közeli helységben született egyszeru földmuves szüloktol. Giancarlo* (ez volt a keresztneve) szülein kívül nagyanyjának köszönheti, hogy jó vallásos nevelésben részesült. Nagyanyja papnak szánta. Amikor az iskolában már írni-olvasni megtanult, egy alkalommal kis figyelmetlensége miatt tanítója haragjában kegyetlenül elverte, úgyhogy a fiú belebetegedett, több napon át beszélni sem tudott. Az iskolát abba is kellett hagynia. Ezután pásztorkodott és mezei munkát végzett. Nagy elohaladást tett az imaéletben s a természetben való tartózkodása Istenhez vitte közelebb. 17 éves korában a Szuzanya tiszteletétol ihletve szüzességi fogadalmat tett. Szívesen olvasta a szentek életét, nagy tiszteloje volt Hortai Szent Szalvátornak és más ferences szenteknek. 20 éves korában egy betegség idején megfogadta, hogyha felgyógyul, ferences lesz. Meggyógyult, de még több akadályt kellett legyoznie, hogy ígéretét beváltsa. 22 éves korában lépett be a Ferenc-rendbe. Beöltözéskor a Cosimo nevet kapta, de egy év múlva, a fogadalomtételkor nevét Carlora (Károly) változtatták. Novícius korában igen kemény engedelmességi próbákat állt ki. Több kolostorban is tevékenykedett különbözo munkakörben. Legszívesebben sekrestyés volt. 1648. október egyik reggelén Capo le Case Szent József templomában szentmise közben úrfelmutatáskor a szentostyából fénysugár hatolt oldalába a szív tájékán és ott sebet ejtett. Több éven át a. seb nyitott volt, de a szent kérésére behegedt. Így találták halála után, amikor átöltöztették. De nemsokára a seb újra nyitottá lett, hossza egy mutatóujjnyivá nott. Szentté avatásához ez a nyilvánvaló csoda is hozzájárult, meg a többi csoda is, amit életében és halála után Isten az o közbenjárására muvelt. Sokat betegeskedett, emiatt nem mehetett misszióba, ahova pedig kérte magát. Amikor Rómában és Róma közelében élt, fopapok, bíborosok felkeresték, tanácsát kérték. Maga a pápa, IX. Kelemen is tisztelte, többször magához kérette. A szent megjövendölte a pápa közeli halála napját. Szentünk 57 éves korában halt meg, miután a szentségeket áhítattal felvette és az Úr Jézus és a Szuzanya megjelenésében részesült. XXIII. János avatta szentté 1959-ben.
Részlet Szent Károly önéletrajzából.
„Imáimban önkéntelenül rátértem az Istenbe vetett bizalom gyakorlatára. Mint a kisgyermek, aki atyja oltalmára hagyatkozik és édesanyja ölében biztonságban tudja magát minden veszedelem ellen, úgy én is biztonságban érzem magam, de ügyelek arra, hogy kötelességeimet híven megtegyem.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Károlyt a misztikus élet magasságába segítetted s oldalsebeddel kituntetted, gyújtsd fel kegyesen a mi szívünkben is szereteted tüzét. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Makariosz atya

Markiosz atya Egyiptomban született 300 körül. Szülei jámbor, szegény emberek voltak. Fiatal korában nyájukat őrizte. Amikor felserdült szerzetessé akart lenni, de szülei akaratára házasságra lépett. Felesége néhány nap múlva meghalt, utána hamarosan szülei is meghaltak. Egy idős remete tanácsára a Nitriai pusztába ment, aztán 30 éves korában mennyei kinyilatkoztatás alapján a Szkétisz pusztába. Gyékény és kosárfonással kereste meg kenyerét, a munkát imádsággal kötve össze. 40 éves korában megkapta a pappászentelés kegyelmét. Vele Istentől a jövendölés és a csodatevés adományában is részesült. Míg önmegtagadásban töltötte napjait, az a gonosz rágalom támadt a közeli helységben, hogy Makariosz egy fiatal lányon erőszakot követett el. A nép megtámadta, az utcákon áthurcolta és bántalmazta. Makariosz nem tiltakozott, örült, hogy Jézushoz hasonló szenvedésekben részesül. Amikor a leány szülésének ideje eljött, az bevallotta, hogy megrágalmazta Makárioszt. A nép engesztelni a akarta a remetét, de ő elmenekült előle a pusztába és életének hátralevő 60 évét ott töltötte. Az ariánusokat kedvelő és védelmező Valens császár alatt több remetetársával együtt száműzetésbe került, mivel az igaz hitet védelmezte. Száműzetése nem sokáig tartott. Kilenc nappal előre megtudva Istentő halála idejét, békében hunyt el 90 éves korában, 390-91-ben. Több írásmű maradt utána, telve bölcsességgel és egyszerűséggel.

Alexandriai Szent Makariosz

Alexandriában született, ifjúságát is ott töltötte. Először gyümölcsök eladásával foglalkozott, 40 éves koráig pogány volt, csak ekkor vette fel a keresztséget. Ezután elhagyta a világot, hogy csak Istennek szolgáljon imádságban és önsanyargatásban. 350 körül elment a Thébaiszi pusztába, a híres remete telepre, ahol sok híres lelki vezető élt. Miután vezetésük alatt a szentek tudományában nagy jártasságra tett szert, visszatért Alexandriába, aztán a Nitria hegységben, végül a Szkétisz pusztában tartózkodott. Később sorra járta a remete telepeket, hogy mindenütt tanuljon valamit. Életében nem egyszer látott csodás látomásokat. Istentől megkapta a csodatevés ajándékát és a lélekbe látás ajándékát is. Meghalt százéves korában 394-95-ben.

Szent Máriusz     vértanú, † ~270       

Szent Márta     vértanú, † ~270       

Szent Sára
           

NORICUMI SZENT SZEVERIN szerzetes
*410 körül. +Favianis (a Duna melletti Mautern), 482. január 8.

Szeverin életének hátterét a római birodalom összeomlásának és a germán törzsek dél felé nyomulásának viharos időszaka adja. Noricum helyzete vigasztalan volt: fosztogató és gyújtogató hordák pusztították, mindenre rátelepedett a rettegés, a szegénység és a reménytelenség.

Ezt megelőzően a 4. századi Noricumban élénk és virágzó missziós tevékenység bontakozott ki.

Szent Szeverin életének egyetlen ránk maradt forrása (Vita Sancti Severini), amely tanítványától, Eugippiustól (+ 533 után) származik, sem származását, sem korát nem közli. Ehelyett elmondja, hogy amikor egy igen tekintélyes presbiter egyszer a származása felől kérdezte, Szeverin Isten szolgája számára jelentéktelennek ítélte meg ezt a kérdést. — Feltehető, hogy előkelő származású római volt, s miután előzően remeteként élt a Közel-Keleten, a hatvanas évek elején ment Noricumba, ahol a haláláig tevékenykedett. Noricumban kiépült egyházi szervezetet talált: templomok és kolostorok hálózták be a vidéket. A térítés lényegében lezárult, így Szeverin szűkebb értelemben vett missziós tevékenységéről nem lehet beszélni.

Először Noricum legkeletibb városában, Asturisban (Klosterneuburg) telepedett le. Folytonosan növekvő tevékenységi körzete csakhamar átnyúlt Nyugat-Noricumon egészen Rätiáig (Graubünden). Favianis (Mautern, a Duna mellett) városka mellett kolostort alapított, s ez huzamos tartózkodási helyéül szolgált. Szerette volna itt tölteni az életét magányban és csendes imádságban, de nem volt képes megtagadni a segítséget a háborútól és a gazdasági bajoktól szorongatott lakosságtól. Újra meg újra visszatért csendes kolostorába, hogy szorosabban kötődjék Istenhez. Visszavonultságában megnövekedett az ereje apostoli feladataira. Tevékenysége túlterjedt Noricum nyugati határain és Dél-Noricumon, s felölelte a Dráva vidékét is. Fő gondját a leginkább veszélyeztetett határvidékek képezték.

Ha közelebbről meg akarjuk határozni Szeverin küldetését, akkor legjobban az ínségesek Istentől küldött segítőjeként kell jellemeznünk. Azt tekintette feladatának, hogy a határvidéki emberek minden gondján- baján segítsen. Lelkipásztori munkájában főként arra törekedett, hogy a hitet felébressze és ébren tartsa az egyszerű népben éppúgy, mint a papságban. Ebben látta a mennyei és földi jólét alapját. A vallási élet élővé tételére különösen alkalmasnak tartotta a kolostorok alapítását. Arra is törekedett, hogy meghatározott regulával befolyásolja a szerzetesi életet. Ahol a fegyelem és a jámborság ezt kívánta, határozottan beavatkozott. Ismételten ráirányította testvéri figyelmét arra, hogy a világtól való elszakadás a szerzetesi élet elengedhetetlen feltétele.

Számos ránk hagyományozott példa tanúsítja, hogyan oszlatta el vagy enyhítette Szeverin embertársai testi baját. A beteggyógyítás mellett különös gondja volt a foglyokra és a szegényekre. A róluk való gondoskodást olyan jól megszervezte, hogy hatáskörének csaknem minden városában és kastélyában táplálták a szegényeket. De gondoskodott a rászorulók felruházásáról is. Karitatív tevékenysége segélyforrásául szolgált a tized beszolgáltatása, amelyet nyomatékosan megkövetelt. Feladatai megvalósításában megbízható segítőként álltak mellette a szerzetesek.

Még az északon lévő királyi szomszéd, Flaccitheus sem tudta kivonni magát Szeverin erőteljes személyiségének hatása alól, és a gótokkal való vitáiban mindig tanácsát kérte. A király fia, Fewa követte apja példáját, és fejedelemként hajlott Szeverin szavára. Bölcs tanácsai előtt meghajoltak a barátai, hatalommal teli fellépése tiszteletnyilvánításra késztette ellenségeit. A politikai zűrzavarokban és háborús cselekményekben gyakran békét szerzett. Egyszerű szerzetesként a tartomány voltaképpeni lelki feje volt; a püspökök is figyeltek szavára. De azt is elmondhatjuk, hogy Szeverin valójában a tartomány politikai feje is volt. Tekintettel a katonai és polgári hatóságok tehetetlenségére, a római kultúra képviselőjének tekintették; az ugyanis ezen a határvidéken továbbra is érvényesült. Szeverin arra törekedett, hogy megtartsa a római népi elemet s vele együtt a római kultúrát és a keresztény hitet. Hogy még halálában se kerüljön barbár uralom alá, úgy rendelkezett, hogy holttestét a tartomány kiürítésekor vigyék át Itáliába.

Halála előtt még egyszer intette testvéreit, hogy szüntelenül törekedjenek a szentségre. Favianisi kolostorában halt meg rövid szenvedés után 482. január 8-án, és ott is temették el. Ma a Nápoly melletti Frattamaggioréban nyugszanak földi maradványai.

Szent Vulsztán     szerzetes, püspök, hitvalló, † 1095

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: