Archívum | október, 2013

Sándor István szombati boldoggá avatása előtt az MNO filmes összeállításában B. Varga Judit történész-muzeológuson keresztül megszólal a cellatárs, egy közeli barát és a hadbírósági tárgyalási jegyzőkönyv is.

19 okt

Sándor Istvánra megérdemelten irányul minden figyelem szombaton, hisz a boldogok sorába emelik Budapesten. A történész persze tudja, a példaképpé váláshoz nem az kell, hogy az adott személy mindenben a legkiválóbb legyen; Sándor István kifejezetten rossz tanuló volt.
– Az ő élete arról tanúskodik, miként lehet a hétköznapokat tartalmasan és igényesen megélni – mondja az MNO-nak B. Varga Judit történész-muzeológus. A vértanú rendje, a szalézi társaság munkatársa Sándor István egykori közeli ismerőseitől azt is tudja, nem volt a mártír életében úgyszólván semmi különös, „csak tette a dolgát, egy volt közülünk; egy szolnoki fiú egy dolgos, hívő munkáscsaládból”.

Kinyitotta az újságot, aztán ment előre

Sándor István talán csak testnevelésből és emberi törődésből tűnt ki osztálytársai közül. Szüleit végtelenül tisztelte, és mindig figyelmeztette testvéreit, imádkozzanak értük, hisz gondolják végig, mennyi áldozat járt együtt az ő felnevelésükkel.
Mint korábban is megírtuk, a máig megjelenő Szalézi Értesítő című újságból ismerkedett meg Szolnokon a renddel, ferences tanárai így irányították az újpesti Klarisszeumba a nyitott srácot – ott volt akkor a szalézi tartományfőnökség és a nyomda is. Ehhez persze ki kellett várnia édesapja beleegyezését. 1936. február 12-én kezdte meg „jelöltidejét”, az akkor nyolc éve működő nyomdába osztották be, eközben pedig sekrestyéskedett, ministránsokkal foglalkozott.

A család. A jobb felső sarokban Sándor István.

A család. A jobb felső sarokban Sándor István.

A boldoggá avatási eljárás során előkerült egyik tanúvallomásból tudjuk a következőt, már a háború idejéből, amikor besorozták: „Öregem, az nagyon kemény környezet volt, nem csöpögött a vallásosságtól; csupa káromkodás és erkölcsi pocsolya volt az élet. Csak az imádság tartott meg. Bátorság kellett hozzá, hogy kézbe vegyed a rózsafüzért.” A borzalmak nem zökkentették ki hivatásából, a háború után nem sokkal letette örökfogadalmát.
Később, megint katonaként ott volt a délvidéki bevonulásnál, megjárta a Don-kanyart, de az amerikai hadifogságból is haza tudott térni.

Sándor István életét adta azért, hogy hűséges maradjon

Itthon pedig kitartott a fiatalok mellett, még akkor sem hagyta abba nevelésüket, amikor a KIOE-t (Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesülete, később Katolikus Ifjak Országos Egyesülete) is feloszlatták. Több ificsoport lelki és szabadidős nevelését ellátta. Hivatalosan mondva „illegálisan találkoztak magánlakásokon vagy a Klarisszeum sekrestyéjében, a későbbi koholt vád egyik állítása szerint az újpesti Víztorony alatt”. Ezért megfigyelés alatt tartották már bő másfél évvel a letartóztatása előtt.
A koncepciós, úgynevezett pártőrségper elsőrendű vádlottjával, Zana Alberttel szintén a KIOE-s fiúcsoport tagjai révén, illetve Dániel Tibor szalézi kispap rendtársán keresztül ismerkedett meg. Zana Albert ekkor már ávós tiszt volt, és valóban a rendszer ellen próbálta összegyűjteni a régi cserkésztársaiból és vallási közösségéből egy lehetséges összeesküvés résztvevőit. Így jutott el a nyomdász Sándor Istvánhoz is, akitől azt várta, hogy a szalézi nyomda még meglévő gépein illegális röplapokat sokszorosítson.
A letartóztatáskor aztán olyan emberekkel vonták egybe az ügyét, akiket egyáltalán nem is ismert. A per különlegességét az adja, hogy valóban létezett az ÁVO-n belül egy fiatal tisztekből álló csoport, akik az ávós kényszerátképzés és -sorozás után is a gyermekkorukból magukkal hozott és őrzött keresztény értékekben hittek, naívan azt gondolták, hogy erősek az ÁVO-n belüli bomlasztáshoz, Zana maga még az amerikai nagykövetséget is felkereste.
A tárgyalásokon Sándor István határozottan állította: nem vett részt államellenes tevékenységben, egyedül nevelői tevékenységet fejtett ki a katolikus egyház tanítása szerint. Letartóztatásakor Kiss István álnéven lakott együtt szerzetestársával, Dániel Tiborral a fővárosban, a IX. kerületi Imre utca 4. szám alatt. 1952. július 28-án este kezdték meg kihallgatását „a szokásos eljárás” szerint. A kihallgatások rendszerint hajnalig tartottak, majd a délelőtti és délutáni órákban is pár órát.
Alvásmegvonás, fizikai és lelki kínzás, megalázások sora több mint egy hónapon keresztül. A jegyzőkönyveket a hatalom részéről szignáló Jámbor Árpád ávós őrnagy számára egy veszélyes, a népi demokrácia ellen klerikális összeesküvést szövő hazaáruló volt. A Magyar Népköztársaság Katonai Felsőbírósága 1953. március 12-én kiadott értesítése alapján Sándor Istvánt kötél általi halálbüntetésre és javainak elkobzására ítélte, mivel az ismert vádakban bűnösnek találták.

Még ő kért bocsánatot

Ádám László tartományfőnök Carmen Miserabile néven megírta börtönemlékeit, melyet a boldoggá avatás alkalmából megjelent Sándor István életrajzi kötetben is közölnek. Amíg a bíróság „elvonult ítélethozatalra”, a valóságban a büfébe, fegyveres őr felügyelt a vádlottakra. Egy óvatlan pillanatban Sándor István rendtársai felé fordult, s szinte hasból súgta: „Bocsánatot kérek!” Az őr nem vette észre. Ez volt az utolsó mondat, amit tőle hallottak.
Az ítéletet 1953. június 8-án este, egy hétfői napon, 9 óra után 10 perccel hajtottak végre. Cellatársától, Szabó Józseftől tudni, hogy a végrehajtás előtt Sándor Istvánt átvitték a siralomházba. Teljes pontossággal nem lehet megállapítani, kit hol végeztek ki. 1953-ig az volt a szokás, hogy a kivégzéskor a teherautók motorjait feltúrázták, hogy az esetleges jajkiáltásokat elnyomják. Sztálin halálát követően a kivégzések nemcsak a budai Fő utcában történtek, hanem a gyűjtőfogházban is.
A cellatárs szerint Sándor István a rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájában van eltemetve. Öccse, János az első szabad magyar kormány igazságügyi minisztériumánál érdeklődött testvére nyughelyéről. Pontos választ ők sem tudtak adni.

A boldoggá avatás 2000 oldalas dokumentumanyaga
A boldoggá avatás 2000 oldalas dokumentumanyaga
Az iratanyag Rómában
Az iratanyag Rómában
Sándor István negyedrendű vádlott
A Budapesti Hadbíróságon készült „tárgyalási jegyzőkönyv” szerint, amely 1952. október 28-i keltezésű, Sándor István negyedrendű vádlott volt. Az elsőrendű Zana Albert ávós őrmester. A vád „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette és egyéb bűncselekmények”. Sándor Istvánon kívül még 15 vádlott volt, akik közül négy szalézi. Sorrendben a perben szereplő: Zana Albert 21 éves, Ari László 22 éves ávós őrmester másodrendű vádlott, Farkas Ferenc 27 éves ávós hadnagy harmadrendű vádlott, Sándor István 39 éves polgári egyén (szalézi szerzetes) negyedrendű vádlott, Hegedüs Hajnalka 16 éves polgári egyén (gimnáziumi tanuló) ötödrendű vádlott, Pál Sándor hatodrendű vádlott, Hosszú Béla hetedrendű vádlott, Guzi Imre nyolcadrendű vádlott, Bodocs Pál kilencedrendű vádlott, Horváth István tizedrendű vádlott, Ruzsinszky József tizenegyedrendű vádlott, Pokorni János tizenkettedrendű vádlott, Ádám László polgári egyén (római katolikus lelkész, szalézi tartományfőnök) tizenharmadrendű vádlott, Varga György Aladár polgári egyén (szalézi pap) tizennegyedrendű vádlott, Szitkey Károly polgári egyén (szalézi pap) tizenötödrendű vádlott és Dániel Tibor polgári egyén (szalézi kispap) tizenhatodrendű vádlott. Hegedűs Hajnalka Zana Albert barátnőjeként került a perbe. Sajnos ő már nem él, de Sághy Gyula a perről készített, Rettegés az örökségünk című dokumentumfilmjében még látható, hallható. Az első négy vádlottat halálra ítélték, közülük csak Ari László kapott kegyelmet másodfokon. Ő még most él, ott is lesz a szalézi fiatalokkal október 19-én, a boldoggá avatás után a Körcsarnokban élő tanúként és tanúságként Sándor Istvánról.
(mno.hu )

Reklámok

Október 19-én, szombaton, a Budapesti Szent István-bazilika előtti téren sor kerül Sándor István vértanú, szalézi testvér boldoggá avatására.

18 okt

Sándor István életének ismertetésével és bevezető közös imádsággal veszi kezdetét az ünneplés a bazilika előtti téren 9 óra 30 perctől.
A 10.30 perckor kezdődő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Az ünnepélyes szentmise keretében a Szentatya megbízásából Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa teszi közzé a boldoggá avatásra vonatkozó határozatot.

Sándor István szalézi szerzetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Megrendülten állunk a koncepciós per áldozata előtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, halálra ítéltek és kivégeztek – mondta Erdő Péter bíboros Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén szombaton, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.

Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök, Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi év védnöke, továbbá Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Paskai László bíboros és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius.

Ott voltak a szertartáson a mártír szerzetes rokonai, ismerősei és több száz szalézi szerzetes a világ több országából is, továbbá Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Pokorni János, Pokorni Zoltán édesapja, aki Sándor István cellatársa volt.

Erdő Péter, a szentmise főcelebránsa a bazilika előtti zsúfolásig telt téren rámutatott: „gépies és elidegenedett világunkban ma is aktuális Sándor István üzenete. Egyéni és közösségi boldogulásunk útja Isten terve szerint a jól végzett munka, Sándor István személyében tehát a munkáját hittel és szeretettel végző ember példaképét tisztelhetjük.”

A bíboros felhívta a figyelmet arra: „Sándor István tisztelete legyen alkalom mindnyájunk számára a kiengesztelődésre és a lelki megújulásra! Személye legyen világító példa a hivatás vállalására, a becsületes munkavégzésre és a hűséges kitartásra Krisztus és az emberek szeretetében!”

Felidézte, hogy Sándor István szalézi hivatását még szülővárosában, Szolnokon kapta, és miután belépett a rendbe, nyomdász lett. Nagy lelkesedéssel foglalkozott a fiatal munkásokkal, és a szerzetesrendek 1950-es betiltása után is tovább dolgozott a fiatalokkal. Az a rendszer, amely magát munkáshatalomnak hirdette, nem tűrte, hogy éppen a fiatal munkások között valaki keresztény nevelést folytasson – mondta.

Erdő Péter rámutatott: Sándor István ellen azt hozták fel vádként, hogy államellenes tevékenységet folytatott és hazaárulást követett el, valójában azonban csak nevelői tevékenységet végzett a katolikus egyház tanítása szerint. A hatalom ezzel a perrel példát akart statuálni, hogy távol tartsa az egyházat a munkás fiataloktól. Sándor István száznyolcvannégy óra vallatás után is hűséges maradt hivatásához. Harminckilenc évesen kötél általi halálra ítélték, és 1953. június 8-án kivégezték.

Ferenc pápa képviseletében Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa hirdette ki Sándor István boldoggá avatását. Azt mondta: „Ha a vallásüldözés szakadékot teremt az emberek között, a vértanúk áldozatukkal, a testvériséggel, a megbocsátással és az elfogadással hidakat építenek.”

Kiemelte, Boldog Sándor István „meg volt győződve arról, hogy a fiatal nyomdásztanulóknak szükségük van lelki nevelésre és vezetésre is”. Segített nekik a munka és a szabadidő hasznos eltöltésében, és volt egy 50-60 fiatal nyomdászinasból álló csoportja, amelynek tagjai a példája nyomán a szalézi hivatásra készültek – jegyezte meg.

Mint mondta, Sándor István minden szalézi papot vagy testvért emlékeztet arra, hogy „az Istennek szentelt élet egy valódi, vér nélküli mártíromság, amely napról napra kiteljesedik az evangélium és a szalézi karizma hűségében”.

Megemlítette, hogy a boldoggá avatási folyamathoz összegyűjtött tanúvallomások között van néhány, amely megemlíti, hogy Sándor István egyszer megmentett a haláltól egy súlyosan sérült fiút, aki a villamos kereke alá szorult. Egy másik alkalommal egy súlyosan beteg, tífuszos diák szüleinek ígérte meg, hogy vért ad, ha ezzel megmentheti a gyermek életét.

Rámutatott: Boldog Sándor István rendíthetetlenül megmaradt hitében. Inkább választotta a halált, ahelyett, hogy külföldre menekült volna vagy megtagadta volna szalézi hivatását.

Ferenc Pápa levele és Bíboros atya prédikációja olvasható teljes terjedelmében a szaléziak honlapján:

Don Pascual Chávez szalézi rendfőnök a szertartáson úgy fogalmazott: „nagy dolgokat művelt az Úr az ő egyházával, meghívva Sándor Istvánt az isteni gyermekség, a keresztség, az életszentség által mint fogadalmas szalézi szerzetest az egészen szélsőséges hűség vértanúságára. Tele vagyunk ma ezért örömmel”.

Hozzáfűzte: „nagy dolgokat művelt az Úr a magyar néppel, hogy a nehéz időkben Sándor István, egy fiatal élet tanújaként teljes életét az ifjúságnak szentelte a végső áldozathozatalig.”

Havasi József korábbi szalézi tartományfőnök kifejezésre juttatta: „nagy és emlékezetes nap ez számunkra, magyar szaléziak számára, de nagy és emlékezetes nap ez az egész magyar egyháznak is.”

Hangsúlyozta: Boldog Sándor Istvánt nemcsak tisztelni, hanem követni kell, nekünk is – mint tette Boldog Sándor István – tanúságot kell tennünk Krisztus mellett, és „szent elhatározással nekünk is hirdetni kell Krisztus evangéliumát”.

Sándor István boldoggá avatásának egyházmegyei eljárása 2006-ban kezdődött és 2007-ben fejeződött be. Ez idő alatt sok tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként a szentszéki eljárás 2008-ban kezdődött meg, a bíborosok kollégiumának döntése idén január 15-én született meg. A pápa március 27-én fogadta Angelo Amatót, és engedélyezte 63 új boldog dekrétumának kihirdetését. Közöttük volt az is, amely elismerte Sándor István vértanúságát.

A XX. és XXI. században a boldogok sorába emelt magyarok: Batthyány-Strattmann László, Apor Vilmos püspök, Meszlényi Zoltán püspök, Salkaházi Sára, Romzsa Tódor püspök, Scheffler János püspök és Bogdánffy Szilárd püspök, Sándor István vértanú.

Doku-játékfilmet mutattak be II. János Pál papi szolgálatának első éveiről

18 okt
Csütörtök délelőtt mutatták be a Vatikáni Rádió Marconi-termében A niegowići káplán, Wojtyła atya c. filmet, Jarek Cielecki prelátus, a Vatican Service News alapítójának és igazgatójának alkotását.
Cielecki prelátus a Krakkó közelében lévő Niegowićből származik, 1993-ban szentelték pappá, Kazahsztánban, Ukrajnában, Oroszországban, Moszkvában folytatta szolgálatát. A dokumentarista játékfilm a rendező hasonló című könyvéből készült, amelyet II. János Pál elolvasott és jóváhagyott. A filmet teljes egészében Lengyelországban forgatták az eredeti helyszíneken, amelyek Karol Wojtyła számára különösen kedvesek voltak.
A film egy magával ragadó utazás Karol Wojtyła atya életében: a történetet Eleonora Mardosz, egy 87 éves asszony meséli el, aki a későbbi pápa házvezetőnője volt a niegowići plébánián. A falu Krakkótól 25 km-re, délkeletre fekszik. A filmben láthatunk tárgyakat, amelyek valóban a pápa tulajdonát képezték, mint a stóla és a karing, amelyeket Karol Dudek főszereplő visel egy esküvői szertartáson. A jelenetet abban a fatemplomban forgatták, ahol Karol Wojtyła első szentmiséit bemutatta 1948-49-ben.
Maga II. János Pál így emlékezik vissza Ajándék és titok c. önéletrajzi írásában, amelyet 1946. november 1-jén történt pappá szentelésének 50. évfordulójára írt, és amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a Vatikáni Rádió magyar tagozatának munkatársai fordítottak le.
Niegowić: egy vidéki plébánia
Amint megérkeztem Krakkóba, az érseki aulában várt már rám az első „kápláni megbízatás” az ún. „aplikata”. Az érsek akkor éppen Rómában tartózkodott, de írásban meghagyta akaratát. Örömmel fogadtam el rendelkezését. Azonnal érdeklődtem, hogyan juthatok el Niegowićba és igyekeztem, hogy a megadott napon megérkezzem. Krakkóból autóbuszon mentem Gdówba, ott egy parasztember felvett a szekerére és elvitt a Marszowice-mező felé, ahol azt tanácsolta, hogy gyalog, egy rövidebb úton vágjak át a szántóföldeken. Már messziről megláttam a niegowići templomot. Aratás ideje volt. A gabonaföldeken haladtam, ahol a termés egy részét már learatták, részben pedig még lábon állt és hullámzott a szélben.
Amikor végre megérkeztem a niegowići plébánia területére, letérdeltem és megcsókoltam a földet. Ezt a gesztust Vianney Szent Jánostól tanultam. A templomban megálltam a Legszentebb Oltáriszentség előtt, majd jelentkeztem a plébánosnál. (…)
Megkezdtem a lelkipásztori munkát első plébániámon. Egy évig tartott és egy káplán és hitoktató szokásos feladatából állt. Öt elemi iskolát bíztak rám a niegowići plébániához tartozó falvakból. Szekéren vagy lovas kocsin vittek ki az iskolákba. (…) Olykor még ma is eszembe jut az az áhítatos csönd, amely a tantermekben uralkodott, amikor nagyböjt idején Urunk szenvedéséről beszéltem.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír